Drága Barátaim!Meg kell hogy osszak Veletek egy levelezést.Nem biztos hogy kibírjátok könnyek nélkül, nekem nem sikerült.

Igen Tisztelt Művész Úr!
 
Szégyellem magam.
Nem ismerhet, soha nem találkoztunk, nem volt alklamam még elmenni egy koncertjére sem. 32 éves kaposvári nő vagyok. A szüleim idegengyűlölő, antiszemita légkörben élnek, én is ezt hoztam magammal otthonról. Utáltam a zsidókat, mint amilyen Ön is, anélkül, utólag belátom, hogy igazán lett volna rá valami okom.
A minap a barátom az egyik zsidóellenes kifakadásom után, amikor már lecsillapodtam, betette a lejátszóba az Ön egyik lemezét, pontosabban a Családregény című dalát.
Én pedig elszégyelltem magam. Ugyanis annyira megfogott az Ön zseniális szövege, az üres vonatokkal, a nagypapa történetével, hogy nem bírtam a könnyeimmel, feltört belőlem, a sírás.
Művész Úr! Nagyon köszönöm. Ha soha, semmit nem ért volna el a dalaival, ha soha, egyetlen koncertjének nem lett volna hatása, ami mind nem igaz, egy embert akkor is észhez térített ezzel az Ön gyönyörű szövegével.
Szeretettel kívánok jó egészséget, és elnézést kérek, hogy levelemmel zavartam:
 
Rozália

Kedves Rozália!
A Holocaust idején volt egy mondat, "ha egyetlen embert megmentesz, az egész Világot mented meg".
Ezért örülök nagyon a levelének.Sikerült egy embert kimenteni a gyűlölet mocsarából,anélkül, hogy találkoztunk volna,hogy
akár a meggyőzés, vagy a személyes emocionális hatás érvényesülhetett volna.Sikerült Önt "megtisztítani" ezáltal "megmenteni" kizárólag a művészet erejével.Ez nekem nagyon sokat jelent.Istenem milyen boldoggá tenne,ha mindennap kapnék valakitől egy ilyen levelet!Nehéz úgy "együttlenni" az élettel, hogy tudom ,milyen sokan utálják népemet zsigerből,gondolkodás, és személyes tapasztalatok nélkül,egymásnak átadva a harag és uszítás minden lehetséges eszközét.Talán bele lehetne ebbe törödni ebbe így 5700 év után, de nekem nem sikerült az elmúlt 55 évben.
Néha megpróbálok "felvilágosító" tevékenységet folytatni szélsőséges gondolkodású emberekkel levelezek,de azt éreztem mindig,hogy racionális érvekkel nem lehet érzelmekkel vitatkozni.Csak reménykedhetem abban, hogy az ismét jelenlévő
gazdasági válság miatt kialakult közhangulat, a politika által újra felajánlott , jól bevált áldozati bárányokat nem löki az éhesen vadul csaholó kutyák karmai közé.
Szeretném Önnek elmondani, hogy a zenéért, és az interpretációért engem lehet "szídni" de a vers /bármilyen szívesen is "ékeskednék ezzel a tollal"/ Sz.Koncz István barátom munkája.
Nem tudja elképzelni mekkora örömöt jelentett a levele, neki is elfogom küldeni, én még ilyen levelet, bátran mondhatom soha nem kaptam.Minden jót, remélem egyszer személyesen is köszönetet mondhatok, vagy láthatom Önt valamelyik koncertemen.Üdvözlettel Gerendás Péter

 

 

 

 MEGJELENT

 

a

NAGYVÁROSI LEGENDÁK 

 

c. legújabb lemezem!

  • Címlap
  • Életrajz
  • Lemezeim
  • Audió
  • Videó
  • Színház
  • Sajtó
  • Oktatás
  • Aktuális
  • Linkajánló
  • Kapcsolat/Lemezrendelés
Hungarian (formal)English (United Kingdom)Deutsch (DE-CH-AT)

Joomla template created with Artisteer.