Életrajz
1956. április 13-án születettem Budapesten. Tanulmányaimat a Deák téri Általános Iskolában kezdtem, majd a Faipari Szakközépiskolában folytattam.
Érettségi után rövid ideig a Déryné színházban színészkedtem, majd beléptem a dél-amerikai népzenét játszó Los Pachungos együttesbe. Közben felvettek a Konzervatórium jazz ének szakára, ahol 79-ben végeztem.
1976-ban megalakítottam saját együttesemet Láma néven. Ez az együttes szép szakmai és közönségsikereket ért el, az egész országot bejártuk. Az L.G.T.-vel és Zoránnal is sokat turnéztunk. Közreműködtem mint session zenész az L.G.T. angliai 83-as koncertkörútján is. Ezután egy hosszabb norvégiai zenélés következett egy Oxygén nevű zenekarban.
1987-ben tértem vissza, és 88-ban megnyertem a Magyar Televízióban megrendezett Magyar dalok versenyét Hóból vagyok című dalommal.
Írtam dalokat Zoránnak, Koncz Zsuzsának, Somló Tamásnak,majd később egy teljes lemezt Friderikának, Mezei Anikónak. Írtam dalszövegeket a Jeff Porcaro Bandnek, Wolf Katinak, Popper Péternek, Kovaxnak.
1992-ben jelenik meg első lemezem 908 címen, 94-ben pedig a Gerendás a deszkákon. Ebben az évben Liszt díjjal tüntettek ki. 1997-ben jelenik meg Két hónap a nagy folyón c. lemezem, majd 99-ben az Átölel a múlt. Az év zeneszerzőjeként Huszka Jenő díjat, az év énekeseként Emerton díjat kaptam.
2000-ben jelenik meg Kamaszkorom legszebb dala című albumom, melyen vonósnégyessel dolgoztam fel a 60-as 70-es évek legendás dalait. 2001-ben Radnóti Miklós díjat kaptam. Abban az évben kerül a boltokba Új dimenziók című lemezem. 2003 novemberében jelenik meg a 2003. február 25-én, a Budapesti Kongresszusi Központban megtartott George Harrison Emlékkoncert duplaalbum.
2004-ben Budapestért-díjjal tüntettek ki. Az elmúlt években megjelent lemezeim a Memento (2004), mely a holocaust áldozatainak állít emléket, az Apák könyve (2005), ami Vámos Miklós hasonló című könyvének zenei változata, Faludy versek megzenésítései (2006) és az Ötvenes kő (2006)
2008. március 14-én a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesültem. Ebben az évben jelent meg "Bartók országában" címet viselő albumom.
2009-ben, a Thália Színházban mutatták be Pauolo Coelho 11 perc c. regényének zenés színpadi változatát, melynek dalszövegeit zenésítettem meg.
Később Sz. Koncz István verseinek megzenésítésén dolgoztam, mely 2010 végén, Családregény címmel került a boltokba.
2011 decemberében készült el legújabb lemezem, Nagyvárosi Legendák címmel.


